Jump to content

Bemutatkozás

Lelkes jógagyakorló házaspár vagyunk. A jóga már huszonévesen felkeltette az érdeklődésünket, de túlságosan a korábbi szakmáinknak éltünk mindketten, így csak gondolati szinten volt jelen az életünkben, valahol mélyen elrejtve. Aztán eljött az ideje, hogy elinduljunk…

 

Ádám

 „A változás 2010-ben kezdődött, amikor egy öt évvel azelőtti elhatározást váltottam valóra: elmentem egy 10 napos Vipassana csendtáborba. A csendtábor azt jelenti, hogy 10 napig egyáltalán nem beszélünk, így teljesen befelé tudjuk fordítani az energiáinkat. Ebben a táborban minden nap hajnalban keltünk, és egész nap meditáltunk (vagy próbáltunk meditálni) közösen, illetve egyedül. Meghatározó élmény volt. Meglepő felismerésekre döbbentem rá, és fantasztikus tapasztalásokkal gazdagodtam, melyek révén teljesen új megvilágításban kezdtem látni a világot. 

Rögtön utána elkezdtem jógaórákra járni, majd a gyakorlás rendszeressé vált, s ennek köszönhetően egyre mélyebben megtapasztaltam, ahogy a jóga egymásra épülő, teljes rendszere újabb és újabb felismeréseket hoz, miközben a testem egyre egészségesebbé válik. Ez a változás csodálatos, és örömmel dolgozom azon, hogy minél többen megtapasztalhassák.”
 

Ivett

 „2010-ben vettem részt első jógaórámon. Még most is tisztán emlékszem az óra alatt tapasztalt, illetve az órát követő, kavargó érzelmeimre. Az akkori énem azonnal szerette volna megérteni, hogy mi az a jóga. De csak annyit tudtam „megérteni” az óra után bennem lévő finom érzetekből következtetve, hogy ez nem pusztán egy „testmozgás”. Ezt követően rendszeresen jártunk Himalájai jógaórákra, voltunk közösen csendtáborban, elkezdtünk otthon is gyakorolni, majd egyszer csak egy jógaoktató képzésen találtam magam... Mostanra már tudom, hogy a jógát csak megélni lehet, nem pedig megérteni, és ez a megélés finoman, szinte észrevétlenül emeli fel a hétköznapokat.”
 

A jóga áldásos hatásainak rendszeres megtapasztalása révén, szinte egyszerre jutottunk a felismerésre: felhagyunk eddigi munkánkkal, és tudásunk legjavát adva, olyan családias hangulatú jógastúdiót nyitunk, ahol mindenki otthon érezheti magát. Ez lett a LoveYoga Óbuda, melyben szívünk-lelkünk benne van! És a családnevünk is. :-)

A dekoráció barátaink segítségével készült - nagy része saját kezűleg -, oktatóinknak pedig olyan kedves, nagytudású és tapasztalt tanárokat választottunk, akiknek az óráira mi magunk is szívesen járunk.

Reméljük, ellátogatsz hozzánk, és Te is megtapasztalod a jóga varázslatos hatásait!

Szeretettel várunk,

Lövey Ádám és Lövey-Botha Ivett


A jóga által igazán megismerhetjük és megérthetjük Önmagunkat, és ezáltal a világot.
Ennek az útnak rengeteg pozitív hozadéka van életünkben, erről osztjuk meg gondolatainkat ebben a videóban.

"A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság." - Buddha