Jump to content

A jógaórák felépítése

2015-03-01 23:03:28

Ez a rövid írás azoknak szól, akik még sosem voltak jógaórán. Ha először jössz jógázni, érdemes elolvasnod, hogy tudd mire számíthatsz!

 

A jóga nem pusztán arról szól, hogy "tornázunk". A jógaórákon kivitelezett ászanák (testhelyzetek) mellett többféle gyakorlatot végzünk, amikkel tisztítjuk és egyensúlyba hozzuk teljes lényünket. Az így elindított pozitív változások szép lassan megjelennek mindennapi életünkben is.

A jellemzően 90 perces jógaórákon igyekszünk többféle gyakorlatot elvégezni a jóga több mint ötezer éves tudományának széles tárházából, mindig az adott jógairányzatnak megfelelően. Az órák felépítése általában a következő:

Elcsendesedés

A jógaóra elején ráhangolódunk a másfél órás gyakorlásra. Lehunyjuk a szemünket és befelé figyelünk. Teljes lényünkkel megérkezünk.

(Ezért is nagyon fontos, hogy időben érkezzünk a jógaórára. Ha úgy alakult, hogy elkéstél, légy tekintettel a többiekre és csak az óra eleji elcsendesedés után csatlakozz az órához!)

 

Bemelegítő gyakorlatsor

Az ízületi- és mirigygyakorlatok által felkészítjük testünket az ászanák kivitelezésére. A bemelegítés fontos része a gyakorlásnak, e nélkül nem szabad elkezdeni az intenzív testgyakorlatokat.

 

Ászanák (Testhelyzetek)

Az ászanák erősítik és nyújtják az izomzatot, javítják a testtartást és oldják a feszültséget testünkben, aminek mentális szinten is jótékony hatása van. A gyakorlatok masszírozzák a belső szerveket, serkentve bennük az egészséges véráramlást, tisztítva az adott testrészt, valamint stimulálják a szimpatikus és a paraszimpatikus idegrendszert, melynek hatására azok harmóniába kerülnek, és ez jótékony hatással van a belső elválasztású mirigyekre is.

Az ászanák gyakorlásának végső célja, hogy alkalmassá tegye a testet arra, hogy hosszú ideig, egyenes tartással, kényelmesen, ellazultan tudjon ülni. Ez az alapja annak, hogy a későbbiekben meg tudjuk valósítani a meditáció állapotát és elérni a szamádhit, vagyis a megvilágosodást. De ne szaladjunk ennyire előre! :-)

 

Pránajámák (Légzőgyakorlatok), Múdrák (Kéztartások) és Bandhák (Izomzárak)

A légzőgyakorlatok, kéztartások, és a megfelelő izomzárak alkalmazásával az energiaáramlást szabályozzuk, segítjük, illetve a kívánt testrészhez irányítjuk. Ezekkel - az általában haladó szintű - gyakorlatokkal energetikai egyensúlyt tudunk teremteni. A jógaórákon általában alapszintű gyakorlatokat végzünk az ászanák kiegészítéseként, a haladó szintű gyakorlatokat tanfolyamokon érdemes elsajátítani.

Relaxáció

Az utolsó 10-15 percet relaxációval, pihenéssel töltjük. Ilyenkor testünk és elménk is megpihen a jól megérdemelt "munka" után, tudatosulnak a pozitív változások és végleg elengedjük a jógagyakorlatok közben feloldódott blokkokat.

 

Az OM mantra

Az elcsendesedés és a gyakorlás között, illetve a relaxáció után szoktuk közösen zengetni az OM mantrát, bár nem minden jógaórán. Ha úgy érzed, számodra túl szokatlan, furcsa, vagy egyszerűen csak nem szeretnéd zengetni, ne érezd feszélyezve magad. Az is teljesen rendben van, ha magadban zengeted. Mindig csak annyit tegyél, amennyi jól esik, és ez az OM mantrára is igaz.

 

Mi az az OM?

Az OM a világegyetem alaprezgése, az egyetemes mantra. A tökéletességet, a teremtő kezdetet jeleníti meg. (Akárcsak a Bibliában a Logosz, vagyis az Ige, amely mindennek a kezdete.)

Az OM minden mantra kezdete és esszenciája, zengetése tisztítja a tudatunkat. Fizikai szinten serkenti a belső szervek működését, harmonizálja az idegrendszert, valamint összehangolja a jobb és a bal agyfélteke működését.

 

Az "örök" OM mantra

 

A jógaórák összetevői és az összetevők arányai változhatnak, hiszen erősen függnek az adott jógairányzattól és persze a jógaoktatótól is. Hol hosszabb a bemelegítés, hol kevesebb a légzőgyakorlat, hol tovább kitartunk egy-egy pózt, hol dinamikusan áramlunk egyikből a másikba. És olyan is előfordul, amikor nincs OM mantrázás.

Legjobb, ha többféle jógaórát is kipróbálsz, és megtalálod azt a jógairányzatot és azt a jógaoktatót, amire és akire a leginkább rá tudsz hangolódni.

 

Szeretettel várunk jógaóráinkon!

 

 

Kapcsolódó anyagok:

Jógairányzatok

Hasznos tudnivalók

Mit ad a jóga?

 

 

A jóga nem pusztán arról szól, hogy "tornázunk". A jógaórákon kivitelezett ászanák (testhelyzetek), mellett többféle gyakorlatot végzünk, amikkel tisztítjuk és egyensúlyba hozzuk teljes lényünket. Az így elindított pozitív változások szép lassan megjelennek mindennapi életünkben is.

A jellemzően 90 perces jógaórákon igyekszünk többféle gyakorlatot elvégezni a jóga több mint ötezer éves tudományának széles tárházából, mindig az adott jógairányzatnak megfelelően. Az órák felépítése általában a következő:

 

Elcsendesedés

A jógaóra elején ráhangolódunk a másfél órás gyakorlásra. Lehunyjuk a szemünket és befelé figyelünk. Teljes lényünkkel megérkezünk.

(Ezért is nagyon fontos, hogy időben érkezzünk a jógaórára. Ha úgy alakult, hogy elkéstél, légy tekintettel a többiekre és csak az óra eleji elcsendesedés után csatlakozz az órához!)

 

Bemelegítő gyakorlatsor

Az ízületi- és mirigygyakorlatok által felkészítjük testünket az ászanák kivitelezésére. A bemelegítés fontos része a gyakorlásnak, e nélkül nem szabad elkezdeni az intenzív testgyakorlatokat.

 

Ászanák (Testhelyzetek)

Az ászanák oldják a feszültséget testünkben, aminek mentális szinten is jótékony hatása van. Az ászanák gyakorlásának végső célja, hogy alkalmassá tegye a testet arra, hogy hosszú ideig, egyenes tartással, kényelmesen, ellazultan tudjon ülni. Ez az alapja annak, hogy a későbbiekben meg tudjuk valósítani a meditáció állapotát és elérni a szamádhit, vagyis a megvilágosodást. De ne szaladjunk ennyire előre! :-)

 

Pránajámák (Légzőgyakorlatok), Múdrák (Kéztartások) és Bandhák (Izomzárak)

A légzőgyakorlatok, kéztartások, és a megfelelő izomzárak alkalmazásával az energiaáramlást szabályozzuk, segítjük illetve a kívánt testrészhez irányítjuk. Ezekkel - az általában haladó szintű - gyakorlatokkal energetikai egyensúlyt tudunk teremteni. A jógaórákon általában alapszintű gyakorlatokat végzünk, az ászanák kiegészítéseként, a haladó szintű gyakorlatokat tanfolyamokon érdemes elsajátítani.

 

Relaxáció

Az utolsó 10-15 percet relaxációval, pihenéssel töltjük. Ilyenkor testünk és elménk is megpihen a jól megérdemelt "munka" után, tudatosulnak a pozitív változások és végleg elengedjük a jógagyakorlatok közben feloldódott blokkokat.

 

 

Az OM mantra

Az elcsendesedés és a gyakorlás között, illetve a relaxáció után szoktuk közösen zengetni az OM mantrát, bár nem minden jógaórán. Ha úgy érzed, számodra túl szokatlan, furcsa, vagy egyszerűen csak nem szeretnéd zengetni, ne érezd feszélyezve magad. Az is teljesen rendben van, ha magadban zengeted. Mindig csak annyit tegyél, amennyi jól esik, és ez az OM mantrára is igaz.

 

Mi az az OM?

Az OM a világegyetem alaprezgése, az egyetemes mantra. A tökéletességet, a teremtő kezdetet jeleníti meg. (Akárcsak a Bibliában a Logosz, vagyis az Ige, amely mindennek a kezdete.)

Az OM minden mantra kezdete és esszenciája, zengetése tisztítja a tudatunkat. Fizikai szinten serkenti a belső szervek működését, harmonizálja az idegrendszert, valamint összehangolja a jobb és a bal agyfélteke működését. 

 

https://www.youtube.com/watch?v=tXGpP7AJzCc

Képaláírás: Az OM mantra zengetése

 

Az összetevők és az arányok változhatnak, hiszen erősen függnek az adott jógairányzattól és persze a jógaoktatótól is. Hol kevesebb a légzőgyakorlat, hol hosszabb a bemelegítés, hol tovább kitartunk egy-egy pózt, hol dinamikusan áramlunk egyikből a másikba, stb. És olyan is előfordul, amikor nincs OM mantrázás.

A legjobb, ha többféle jógaórát kipróbálunk, és megtaláljuk azt a jógairányzatot és azt a jógaoktatót, amire és akire a leginkább rá tudunk hangolódni.

 

Szeretettel várunk jógaóráinkon!

 

 

Kapcsolódó anyagok:

Jógairányzatok (LINK)

Hasznos tudnivalók (LINK)

Mit ad a jóga? (Kezdő vagyok! LINK)